Tagvállalati hírek

2011.12.12

A felelős vállalatok közösségének tagjai közül a Sanofi vehetett át díjat a 2011. év legjobb "C" típusú fenntarthatósági jelentésének elkészítéséért.

2011.12.06

Az elismerést minden évben az a közép-európai vállalat kapja, amely az adott év legjobb fenntarthatósági (vagy társadalmi felelősségvállalási) jelentését készíti. A díjat Mosonyi György, a MOL Felügyelő Bizottságának elnöke vette át a Deloitte Fenntarthatósági Konferenciáján Budapesten kedd délelőtt.

2011.11.30

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális, Család- és Ifjúságügyért felelős államtitkársága 2011 tavaszán is meghirdette a Családbarát Munkahely Pályázatot. Nagy érdeklődés mellett, közel 100 pályázó küldte be anyagát, és közülük négy kategóriában (költségvetési szervek, kis-, közép- és nagyvállalatok) tizennyolcan részesültek díjazásban.

2011.11.18

Szűts Ildikó kapta a legkiválóbb női vezetőnek járó AmCham-díjat az idén.

2011.11.18

A pályázaton 2006 óta több mint 500, vállalkozást indítani szándékozó hallgató indult és számos vállalkozás kapott lendületet. A pályázat támogatói köre a 2012-es évtől kibővül. A pályázat megvalósításához a szervezők a hazai vállalkozói szféra fejlesztése iránt elkötelezett vállalatok csatlakozását várják.

2011.11.18

Az év társadalmilag felelős bankja kategória külön felkért, a CSR területén kompetens szakemberekből álló zsűrije idén az aktív társadalmi szerepét szolgáltatásai szintjén is megjelenítő kot tartotta a legjobbnak.

"A MagNet Bank legfőbb alapelvei és szolgáltatásai szintjén is megjeleníti aktív társadalmi szerepét, felelősségét. Ügyfeleinek különleges jogokat biztosít az egyéni, és felelős pénzügyi gondolkodás terén.

Átláthatóság:

2011.11.18

Az INEST továbbra is szorgosan gyűjti az irodákban keletkezett feleslegessé vált papírokat, melyből újrapapír termékek gyártását szorgalmazza.  A mai világban az újrahasznosítás is fontos eleme az ún.

2011.11.18

Kiíró: Hungarian Business Leaders Forum
Határidő: 2011. december 9.
Pályázhatnak: újságírók, riporterek, szerkesztők, illetve az őket jelölő magánszemélyek vagy szervezetek.

A díjak átadására január hónapban, ünnepélyes keretek között kerül sor.
További információ: www.hblf.org

2011.11.18

...többek között az Év Legzöldebb Irodaháza kategóriában!

A szakmai díjakra bárki leadhatja nevezését, amely minden kategóriára ingyenes.
Nevezési határidő: 2011. december 1.

További információk és nevezés: www.azevirodaja.hu

2011.08.24

Háztartási gépeket valamint energiatakarékos égőket, fénycsöveket adományoztak az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül a magyarországi Siemens vállalatok és az Osram Kft.
 

2011.08.23

A Reputation Institute a 38. helyre sorolta a Xerox vállalatot 2011-es "Global RepTrak 100", vagyis a világ legjobb hírű vállalatainak listáján. A felmérés világszerte azokról a cégekről ad képet, amelyekben a leginkább bíznak az emberek.
A besorolást 15 országban összesen több mint 48 000 vásárló megkérdezésével készítették, amelynek során ezernél több nemzetközi nagyvállalat népszerűségét vizsgálták olyan szempontok szerint, mint a felelősségvállalás, a munkakörnyezet, a vállalatirányítás és a vezetőség.

2011.08.18

Időpont: 2011. szeptember 8-9.

Helyszín: Vendel-ház (Budapest, IX. Vendel u. 11.)

Szervező: mtd Tanácsadói Közösség

A képzés célja

2011.07.22

Pénzügyi Öngondoskodás Pályázat - A pályázat, amelynek csak nyertese van

2011.07.22

Az Európai Önkéntesség Évében, július 2-án elindult a Provident Pénzügyi Zrt. 10. Születésnapi Önkéntes Programja, melynek keretében a vállalat ügyfelei által leadott több mint 70 ezer szavazat alapján, a Provident anyagi támogatással és több száz munkatársának önkéntes munkájával valósít meg nagyszabású akciókat az ország tíz pontján.

2011.07.22

A kerékpárosokat szólítja meg a MOL új, „Egy úton járunk” című kezdeményezése, melynek első lépéseként a kerékpárosok számára kialakított bringaPONTokkal várja a bicikliseket áprilistól több mint 100 hazai benzinkútján.

A pontokon a kerékpározáshoz szükséges alapvető eszközök kaphatóak, a sportoláshoz megfelelő élelmiszerekkel és italokkal frissíthetik fel magukat az odatekerők.

Bővebben: bringapont.mol.hu
 

2011.07.22

A HBLF 2011. június 15-én tartotta az "Üzleti Élet a Környezetért" pályázat díjátadó ünnepségét. Czakó Borbála, HBLF elnök és dr. Bándi Gyula, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára adták át az első díjat a Miskolci Hőszolgáltató Kft. képviselőjének. Második helyezést ért el a Magyar Telekom Nyrt., harmadik helyezést pedig a Kvadrát Kft. "Üzlet és Biodiverzitás" különdíjat kapott az E.On Hungária Csoport.
 
A zsűri tagja volt többek között Dr. Tóth Gergely, a KÖVET Egyesület főtitkára.

2011.07.22

A KPMG 2011-ben is meghirdeti pályázati programját, együttműködési lehetőséget kínálva civil szervezetek részére.
Pályázhatnak oktatási vagy egészségügyi területen működő, Magyarországon bejegyzett, közhasznú vagy kiemelten közhasznú non-profit szervezetek.
Előnyt élveznek a hátrányos helyzetű gyermekek pénzügyi, gazdasági fejlesztését vagy egészségét kiemelten kezelő szervezetek.

A támogatás fő elemei:

2011.05.06

A Siemens számára fontos, hogy fejlődésének fenntarthatóságáért tett erőfeszítései minél szélesebb körben váljanak ismertté, ezért a magyarországi Siemens Zrt. vezetése – követve a müncheni anyaház ez irányú törekvéseit – saját fenntarthatósági jelentés kiadásáról döntött. A jelentésben bemutatja a társaságnak a környezetvédelemben, a természet erőforrásainak megőrzésében, a széles körű társadalmi szerepvállalás (CSR) során, valamint az etikus üzleti viselkedés piaci gyakorlattá tételében elért eredményeit, illetve az ezek érdekében tett erőfeszítéseket a 2007 és 2009 közötti időszakban.

2011.05.06

A bécsi Collegium Hungaricum Galerie UngArt kiállítótermében február 17-től április 8.-ig volt látogatható a „Víziók a jövőről” (Zukunftsvisionen / Visions of the Future) című kiállítás.

2011.05.04

A jubileumi, 15. Diák Menedzsment Bajnokságon idén tavasszal több, mint 800 diák próbálhatta ki magát vállalatvezetőként.

A hallgatók számára kiírt versenyen a 3 fős diákcsapatok egy-egy virtuális üdítő- és joghurtital (FMCG) termelő és értékesítő céget vezethettek, üzleti szimuláció keretében.

Oldalak