|
Egyre több cég igyekszik környezeti és társadalmi mutatóinak nyilvánossá tételével bizonyítani, hogy jó polgár. Magyarországon eddig összesen 56 cég számolt be nem pénzügyi teljesítményéről környezeti vagy fenntarthatósági jelentés formájában. A KÖVET által szervezett tréningen a jelentések írásának alapjait sajátíthatták el a szakemberek. A holland székhelyű Global Reporting Initiative (GRI) 2000 óta teszi közzé útmutatásait fenntarthatósági jelentések készítéséhez. Előrejelzéseik szerint 2008-ban 1750 globális vállalat publikál majd ilyet, ez háromszor annyi, mint 2005-ben. Hazánkban eddig 56 cég adott ki környezeti vagy fenntarthatósági beszámolót, ebből 13 a GRI indikátorait vette alapul. A Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesület (KÖVET) képzést szervezett vállalati szakemberek számára a jelentésírás alapjairól. A nemzetközi trendet támasztja alá a megnövekedett érdeklődés a téma iránt: kétszer annyian vettek részt a tréningen és szeretnének jelentést kiadni, mint 2007-ben. Urbán Katalin, a B&P CSR management tanácsadója, a képzés egyik oktatójaként hangsúlyozta, hogy a fenntarthatósági jelentés a vállalati működés kockázatainak és felelősségének feltérképezése és nem PR eszköz. „A jelentés olyan interaktív kommunikációs lehetőség az érintettekkel, amely tükröt tart a vállalat elé” - mondta a tanácsadó. A jelentésírás alapelvei, elkészítésének megtervezése és egyes fázisainak tisztázása után a résztvevők gyakorlatban is betekintést nyerhettek a GRI keretrendszerébe és az indikátortok használatába. A tréningen olyan vállalati szakemberek is megosztották tapasztalataikat, akik már adtak ki fenntarthatósági jelentést. Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. privatizálásával párhuzamosan a környezetvédelmi szemlélet is bekerült a cég stratégiájába. Az első, 2006-os évről szóló jelentés kiadását megkönnyítette, hogy a vezetőséget sikerült megnyerni és bevonni a folyamatba. A Magyar Villamos Művek Zrt. 1999 óta évente publikálja környezeti teljesítményét. Civin Vilmos, az MVM Zrt. környezetvédelmi osztályvezetője szerint ma már presztízskérdéssé vált a fenntarthatósági jelentések készítése. „A társadalmi fejlődéshez hozzátartozik, hogy a vállalatok egyre átláthatóbbak legyenek” - tette hozzá. Mindkét cég független civil szervezettel tanúsíttatta jelentését, amely növeli azok megbízhatóságát, hitelességét.
|