Fenntarthatóságról szervez nyári egyetemet a KÖVET Keszthelyen
A KÖVET Egyesület
2009 nyarán harmadik alkalommal szervez Jövőképzés
címmel nyári egyetemet fenntarthatóság és vállalatok társadalmi felelőssége
(CSR) témában felsőoktatásban tanulók és fiatal vállalati szakemberek számára. Az
ötnapos kurzus programjában az elméleti előadásokon túl sok gyakorlati feladat,
vita kap helyt, hogy fejlessze a jövő potenciális vállalatvezetőinek,
döntéshozóinak kritikai gondolkodását, morális érzékenységét.
A KÖVET Egyesület július 12-16. között nyári
egyetemet szervez azzal a céllal, hogy a jövő vállalatvezetői – egyetemisták,
PhD hallgatók, pályakezdők – a vállalati társadalmi felelősség (CSR) és a fenntarthatóság
témában az elméleti tudás mellett gyakorlati tapasztalatokat is szerezzenek. A
Jövőképzés program tananyagát 2006-ban dolgozták ki a KÖVET
Egyesület szakértői egy Európai Uniós projekt keretében. A szervezők a Balaton-parti
városban megrendezendő nyári egyetemre az ország minden tájáról várnak résztvevőket.
A tanfolyamon való részvétel előfeltétele, hogy a jelentkezők készítsenek
prezentációt egy próbavásárlásról, melynek során felkutatnak felesleges vagy
távolról szállított, de helyben is előállítható termékeket. A pályázatok
beküldési határideje május 15.
A nyári egyetem kurzusvezetője Dr. Tóth Gergely, a KÖVET főtitkára, a Pannon Egyetem Georgikon Karának
docense és Matolay Réka, a BCE Vállalatgazdaságtan Intézet adjunktusa. A tavalyi
kurzuson a délelőttök elméleti előadásokkal a délutánok gyakorlati feladatokkal
teltek. A résztvevők fenntarthatósági szempontból felmértek egy hévízi
szállodát, biciklitúra során a helyi pékséget látogatták meg. Az esték már a
pihenésről szóltak: szakmai témájú filmvetítésekre, biciklis bortúrára és
másért vállalkozókkal folytatott kerekasztal beszélgetésre került sor. Az öt
nap alatt olyan témákat jártak körül, mint a fenntarthatóság meghatározása és
problémái, a vállalatok és a fenntarthatóság viszonya, környezetirányítási
eszközök, vállalatok társadalmi felelőssége (CSR), a valóban felelős
vállalatok, s mindezekben az egyéni felelősség és a cselekvési lehetőségek. A
képzés értékeléséül szolgáló körinterjúk során a résztvevők egyöntetű véleménye
szerint a nyári egyetem rendkívül hasznos, nagy örömükre szolgált, hogy hasonló
gondolkodású emberekkel tölthették idejüket, miközben szellemileg is
gyarapodtak. A nyári egyetem végeztével valamennyien új lendülettel, világjobbító,
de mindenesetre fenntartható elképzelésekkel tértek haza.