A KÖVET Egyesület
pályázatot hirdetett vállalati társadalmi felelősségvállalás témában a CSR Piac
elnevezésű kiállításon való megjelenés elnyerésére, amelyre több mint 80
nevezés érkezett CSR Intézkedések, illetve Valóban Felelős Vállalat
kategóriában. A szakértőkből álló zsűri hamarosan eldönti, hogy mely vállalatok
és mely CSR intézkedések jelenhetnek meg a május 14-i CSR Piac kiállításon és
kik lesznek a díjazottak.
A KÖVET
Egyesület a CSR Europe magyar partnerszervezeteként első ízben rendezi meg a CSR
Piac kiállítást 2009. május 14-én a Millenárison. A kiállítás célja, hogy
lehetőséget teremtsen vállalati szakembereknek és más érintetteknek
tapasztalataik megosztására, az egymástól tanulásra. Kiállítási lehetőséghez a
sikeresen pályázó vállalatok juthatnak. A március végi határidőre 47
vállalattól összesen 87 esettanulmány érkezett, melyek a CSR legkülönbözőbb
területein megvalósult tevékenységeket mutatják be. A Valóban Felelős Vállalat
címért 12 cég verseng. A szakértőkből álló zsűri a napokban dönti el, hogy mely
vállalatok és mely CSR intézkedések jelenhetnek meg a kiállításon, és kik
lesznek a nyertesek.
A rendezvényen Ann Vandenhende, a CSR Europe igazgatója
adja át a 2009 Valóban Felelős Vállalata, a 2009 Legkiválóbb CSR Megoldása
díjakat és a KKV különdíjat. A rendezvényre látogatók is szavazhatnak a legjobb
megoldásokra, melyet Közönség Díjjal jutalmaznak. A nyertes vállalatok
pályázatukkal automatikusan beválogatást nyernek a következő brüsszeli európai szintű
CSR Piactérre. A kiállító cégek CSR receptjeit kiadvány formájában is
megismerhetik a látogatók „CSR Megoldások Katalógusa” címmel, ill. a www.csrpiac.hu honlapon adatbázis formájában
bárki számára nyilvánosak lesznek. A rendezvény minden érdeklődő számára nyitott,
de érdemes minél gyorsabban regisztrálni a kiállítással párhuzamosan zajló négy
műhelybeszélgetésre, melyek témája a CSR európai helyzete, a bionómia, a
felelős vállalatvezetés, a marketing és fenntarthatóság kapcsolata.
A CSR Piac a brüsszeli központú CSR Europe által 2005-ben
útjára indított kezdeményezés, ahol a vállalatok a társadalmi
felelősségvállalás területén megoldandó kihívásaikat, problémáikat és az azokra
bevezetett megoldásokat mutatják be a nagyközönségnek. Az európai CSR Piacot a
CSR Europe évente Brüsszelben rendezi meg, melynek mintájára nemzeti
partnerszervezetei már nyolc országban szerveztek hasonló kiállítást. A hazai
kiállítás a Dreher, Holcim és MOL kiemelt támogatásával és a Magyar Posta
támogatásával valósul meg.