| A KÖVET Egyesület a Dr. Georg Winter életműdíjat a magyar gazdasági szféra és a fenntartható fejlődés összhangjáért munkálkodó személyek elismeréséért alapította. A díjat az Egyesület Elnöksége első alkalommal, 2010-ben, Dr. Kemény Tamásnak, az Iparfejlesztési Közalapítvány külkapcsolati igazgatójának ítélte oda. A díjátadó ünnepségre az Egyesület rendes éves közgyűlése keretében került sor Budapesten, 2010. március 23-án. Az átadó ceremónián a díj névadója, Dr. Georg Winter is részt vett, aki múlhatatlan érdemeket szerzett a környezettudatos vállalatirányítás területén. |  |
Dr. Kemény Tamás, a kilencvenes évek közepe óta a hazai megelőző környezetvédelem meghatározó személyisége. A fenntartható gazdálkodás elmélete akkor még innovációnak számított, hiszen még a csővégi környezetvédelemre koncentráló megoldások sem terjedtek el széles körben. Az Iparfejlesztési Közalapítvány (korábban IMFA) igazgatójaként, amely állást 17 évig töltötte be, személyes érdemének tekinthető számos környezetvédelmi lap, szövetség és alapítvány támogatása. A KÖVET Egyesület Szervező Bizottságának elnökeként személyesen segítette az egyesület saját lábra állását. Mindezen támogatásokkal Dr. Kemény Tamás közvetett, mégis életfontosságú módon járult hozzá a környezettudatos vállalatirányítás, majd a vállalati felelősség hazai elterjesztéséhez. Nemzetközi színtéren is élvonalbeli szakember, sokoldalúságát bizonyítják az Amerikában, Európában és Ázsia számos országában rendezett konferenciák és világkongresszusok, továbbá száznál több publikációja, nemzetközi előadásai, 8 szabadalma valamint kitüntetései (több vállalati, egyesületi és állami kitüntetés birtokosa, amelyek közül kiemelkedik a Gábor Dénes Díj, valamint a Magyar Köztársasági Díj Lovagkeresztje.) Dr. Kemény Tamás 2008-ban nyugdíjba vonult, az IFKA irányítását fiatal, lendületes utódja vette át. Ő beosztottként tovább dolgozik a közalapítványnál, K+F projektek szervezése és oktatásszervezés területén, de főleg a vezetői gyakorlat átadásával a fiatalabb generációnak. „Dr. Kemény Tamás optimizmusával és önzetlen segítőkészségével méltán érdemelte ki az első Winter-díjat életművével, a környezettudatos vállalatirányítás erős mozgalommá segítésével Magyarországon.” – hangsúlyozta Dr. Tóth Gergely a KÖVET Egyesület főtitkára. |  |
„Öröm és megtiszteltetés, hogy elsőként én kaptam meg ezt ez életminőség javítását honoráló környezetvédelmi díjat. Köszönöm, hogy dr. Georg Winter, akinek életműve példakép mindnyájunknak, személyesen gratulált a kitüntetéshez.„ – mondta Dr. Kemény Tamás az életműdíj átvételekor. A díjátadón az életműdíj névadója, Dr. Georg Winter is tiszteletét tette. Nevéhez fűződik a környezettudatos vállalatirányítás átfogó rendszerének bevezetése és gyakorlati megvalósítása, amelyet később róla neveztek el Winter-modellnek, valamint az első ökológiával összhangban kialakított gyárépület koncepciója és megvalósítása. Alapítója a környezettudatos vállalatirányítást hirdető két nagy szervezetnek, a B.A.U.M.-nak, amely a közel 500 taggal működő Környezettudatos Vállalatirányítás Németországi Egyesülete, valamint a nemzeti egyesületeket összefogó INEM-nek (International Network for Environmental Management). Dr. Winter az ünnepélyes díjátadón tartott előadásában bibliai példaképeket állított a hallgatóság elé, akiktől sokat tanulhatunk a fenntarthatatlanság látszólag megoldhatatlan gondjának legyőzésében is. Az ő példájukat követve kell fejlődnünk a fenntarthatóság felé, hogy ne pusztítsuk el a teremtés művét rövidtávú látszat-érdekek miatt. | A KÖVET Egyesület, és ezáltal Magyarország az első, aki a környezettudatos vállalatirányítás, s a ma vállalati társadalmi felelősségnek (CSR) nevezett mozgalom eme úttörőjének munkásságát díjjal tiszteli meg. A Dr. Georg Winter életműdíjat évente tervezi odaítélni az Egyesület, egy természetes személy számára, aki önzetlenül, hatékonyan és a gyakorlatban bizonyította, hogy a gazdaság, az ember és a természet működhet összhangban, sőt ez az egyetlen felelős módja működésüknek. |  |
Dr. Kemény Tamás életrajza: Dr. Kemény Tamás 78 éves, két gyermek édesapja öt unoka nagyapja. A Budapesti Műszaki Egyetemen 1955-ben gépészmérnöki, 1960-ban villamosmérnöki diplomát, 1984-ben doktori fokozatot szerzett. 1983 óta a műszaki tudomány kandidátusa. Kiválóan beszél angolul, németül, oroszul. Pályáját a Budapesti Műszaki Egyetem Műszer- és Méréstechnika tanszékén kezdte tanársegédként, majd a Méréstechnikai Központi Kutató Laboratóriumban dolgozott hosszan és kitartóan, ahol tudományos munkatársból főosztályvezető lett, végül pedig az igazgatótanács tagja. 1984-től a BME Folyamatszabályozási Tanszék címzetes egyetemi docense, később vendégprofesszor Thaiföldön a Bangkoki Műegyetem Ipari Műszertechnikai Tanszékén, valamint UNESCO szakértő Etiópiában, az Addis Abeba-i Nemzeti Műszerközpont megszervezésében. 6 könyve jelent meg. Száznál több publikációt írt magyar, angol, német, orosz, japán és kínai folyóiratokba. Sorozatszerkesztője az Amerikában kiadott „IMEKO TC Event Series” könyvsorozatnak. 16 országban tartott előadásokat. 8 magyar, angol és német szabadalma van. Több vállalati, egyesületi és állami kitüntetés birtokosa, amelyek közül kiemelkedik a Gábor Dénes Díj, valamint a Magyar Köztársasági Díj Lovagkeresztje. Érdeklődése a kilencvenes évek elején fordult a környezetvédelem felé, az Iparfejlesztési Közalapítvány (akkor IMFA) igazgatójaként személyes érdemének tekinthető számos környezetvédelmi lap, szövetség és alapítvány támogatása. Troy Davis, az INEM1 akkori ügyvezető igazgatójának budapesti látogatása győzte meg a megelőző környezetvédelem jelentőségéről. 1994-et írunk; ki kell hangsúlyozni, hogy ez akkoriban hatalmas innovációnak számított, hiszen még a csővégi környezetvédelemre koncentráló megoldások sem terjedtek el széles körben. Dr. Kemény Tamás a lelkesedését tettekre váltotta, az IMFA Kuratóriumának és saját munkatársainak hűvös fogadtatása ellenére elvállalta a majdan létrehozandó Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesület (KÖVET) Szervezető Bizottságának elnöki tisztét. Személyesen segítette az egyesület saját lábra állását, kapcsolatait és energiáját nem kímélve hozzájárult a KÖVET 25 alapító tagjának meggyőzéséhez, valamint gyakorlati segítséget is adott az irodaalapításhoz. Mindezen támogatásokkal Dr. Kemény Tamás közvetett, mégis életfontosságú módon járult hozzá a környezettudatos vállalatirányítás, majd a vállalati felelősség hazai elterjesztéséhez. Dr. Kemény Tamás mindezen munkájáért soha nem várt és kapott egyetlen forint tiszteletdíjat sem, sőt lehetősége szerint a Közalapítvány pályázatain keresztül továbbra is támogatta pl. a Környezetvédelmi Szolgáltatók Szövetségét, a Magyar Minőség Társaságot, az Ipar a Környezetért Alapítványt, de a témára fogékony diplomázókat, fiatal feltalálókat is. Sokoldalúságára jellemző, hogy konferenciákat és világkongresszusokat rendezett Hollandiában, Ausztriában, Németországban, Angliában, Finnországban, Svédországban, Japánban, Kínában, Oroszországban, Horvátországban, Csehországban, Lengyelországban, Belgiumban, Franciaországban, az USA-ban és Brazíliában. Mindvégig nyitott maradt az új és jó eszmékre, idős korában tanult meg bánni a számítógéppel, aktív maradt nyugdíjba vonulása után is. A KÖVET leválásával a környezetvédelmi projekteket a Közalapítványnál az EUPROM viszi tovább nagy sikerrel. Dr. Kemény Tamás 2008-ban nyugdíjba vonult, az IFKA irányítását fiatal, lendületes utódja vette át. Ő mégis tovább segíti beosztottként a munkát, K+F projektek szervezésével, oktatásszervezéssel, de főleg a vezetői gyakorlat átadásával a fiatalabb generációnak. Dr. Georg Winter életrajza: Dr. Georg Winter 1941-ben született Németországban. Hamburgban, Neuchâtelben és Párizsban tanult, 1973-ban vállalati jogból doktori fokozatot szerzett. 1968 és 1995 között a 150 éve családjuk tulajdonában lévő Winter & Sohn céget vezette, amely gyémánt szerszámokat és ipari szintetikus gyémántokat gyártott, 1800 alkalmazottal. 1972-ben egy könyvélmény hatására Dr. Winter hivatalosan vállalati céllá nyilvánította a környezetvédelmet, s bevezette a később róla elnevezett Winter modellt, a környezettudatos vállalatirányítás átfogó rendszerét (24 évvel az ISO 14001 megjelenése előtt!). 1986-ban az Európai Bizottság felkérésére praktikus kézikönyvet írt a modellről, ami Németországban hat kiadást ért meg, s több mint egy tucat nyelvre fordították le. Ő alapította 1984-ben a B.A.U.M.-ot, a Környezettudatos Vállalatirányítás Németországi Egyesületét, amely ma 500 vállalati taggal működik, és 1991-ben „Global 500 Roll of Honour” díjat nyert. Nevéhez fűződik az első ökológiával összhangban kialakított gyárépület koncepciója és megvalósítása 1986-ban, öt évvel később pedig a nemzeti egyesületeket összefogó INEM megalapítása, amely 2003-ban „Change the World” díjban részesült. 1995 végén Dr. Georg Winter és fivére, Michael eladták a rendkívül sikeres vállalatot, hogy idejüket és anyagi forrásaikat teljes mértékben a környezetvédelemnek szentelhessék. Ekkor Dr. Winter, aki szerette volna megjutalmazni alkalmazottait, megvásárolt egy állami gazdaságot, majd átállította organikus gazdálkodásra, végül volt alkalmazottainak ajándékozta. 1995-ben elnyerte a Német Szövetségi Környezetvédelmi Alapítvány félmillió euró nagyságú díját, amelyet megosztva a BAUM-nak és az INEM-nek adományozott. Dr. Winter 2003-ban lemondott az INEM elnökségéről is és nyugdíjba ment, idejét az ember és a természet konfliktusáról szóló verseinek, a zongorának és családjának szenteli.
|