Jövőképzés Keszthelyen
Ismerjék meg a jövő vállalatvezetői a társadalmi felelősség és a fenntartható fejlődés fogalmát! – ezzel a céllal szervezett nyári egyetemet a Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesület (KÖVET) húsz tehetséges, végzős diák számára 2006. július 10-15. között. A hétfőtől péntekig tartó keszthelyi bentlakásos kurzus során nem csak elméleti oktatást kaptak a résztvevők, hanem a gyakorlatok és filmvetítések mellett két környékbeli gyár bejárására is sor került. A résztvevők interaktív módon ismerhették meg azokat a kérdéseket, amiket egy társadalmilag és környezetileg is fenntartható vállalat vezetőjének figyelembe kell vennie.
A EU Leonardo programja által támogatott képzés újdonságát az adja, hogy annak tananyagát négy különböző ország szakértői állították össze.
A képzés értékelése során a résztvevők egyöntetű véleménye szerint rendkívül tanulságos volt a nyári egyetem, a diákok látóköre nagymértékben tágult az öt nap alatt. A nagy sikerre való tekintettel a KÖVET jövőre is programra tűzi a nyári egyetem megszervezését.