|
2006. október 19. Budapest (Hotel Gellért) Három újabb hazai vállalat kapott elismerést olyan intézkedésekért, melyek a környezeti javulás mellett gazdasági megtakarítást is eredményeztek. A „Környezeti Megtakarítás Díjat” idén a Mondi Business Paper Hungary Zrt., a Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó Nyrt., és a Duna-Dráva Cement Kft. vehette át a Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesület (KÖVET) éves konferenciáján.
A díjat 2003-ban alapította a KÖVET abból a célból, hogy népszerűsítse és elismerje a vállalatok azon törekvéseit, melyek egyszerre csökkentik a környezet terhelését, és jelentenek pénzügyi megtakarítást. Az elmúlt években közel félszáz szervezet pályázott a díjra, idén 10 vállalat közül választott a zsűri.
Győztest három kategóriában hirdettek, annak függvényében, hogy mekkora környezeti haszonnal járó, milyen mértékű beruházást igénylő és milyen időtávon megtérülő intézkedésről volt szó. „A díjak nevei az ún. alacsonyan csüngő gyümölcs hasonlatán alapulnak: vannak olyan intézkedések, melyek rövid időn belül megtérülnek, így érdemes ezekkel kezdeni a szüretelést” – magyarázta a díj kategóriáinak nevét Pap Imre, a KÖVET programvezetője.
A díjra esettanulmány formájában lehetett pályázni. Az eddigi pályázók által ismertetett intézkedések által elért környezeti javulásra néhány példa: • 489,2 GWh megtakarítása, mely 245 ezer család éves energiafogyasztásának felel meg; • 365 ezer tonna hulladék nem keletkezik, ekkora mennyiséget 820 ezer ember termel évente a háztartásában, • 18 ezer tonna kén-dioxid nem került kibocsátásra, ez 37 méter vastagon borítaná be Budapestet. A környezeti megtakarítás mellé azonban érdemes odatenni a gazdasági eredményeket is: összesen 11,3 milliárd forintot spóroltak meg díjra pályázó cégek. A 2006. évi Környezeti Megtakarítás Díj győztesei:
Mondi Business Paper Hungary Zrt. - A legszebb mosott gyümölcs tálban
A Mondi Zrt. Magyarország legnagyobb irodai kommunikációs és ofszet papír gyártója. A Mondi csoportnak odaítélték a „Legjobb újító díjat” Ausztriában és a WWF-től a „Panda díjat”. Az azonnal megtérülő, azaz beruházást nem igénylő intézkedések kategóriájában a vállalat szolnoki telephelyén elvégzett fejlesztések és szabályozások kerültek díjazásra. A szennyvíztisztító működésének módosításai következtében a maradékanyag mennyiségét a 2003-as évhez képest több mint 5000 tonnával sikerült csökkenteni. Fontos megemlíteni, hogy a fejlesztés nem áll meg ezen a szinten: a hulladék további 31%-os csökkentés érdekében a vállalat csigapréseket állít üzembe, amely 2007-ben további 2000 tonnával csökkenti a hasznosítható hulladékok mennyiségét. A szennyvíztisztító optimalizálásán túl a három éve bevezetett szelektív hulladékgyűjtés eredményei is hozzájárultak a környezeti és gazdasági hasznokhoz. Az intézkedésekkel a vállalat összesen több mint 7000 tonna hulladéktól kímélte meg a lerakókat (és annak költségével a saját kasszáját), és a hasznosítással évente 60-70 millió forintot nyert. A hulladékok kezeléséhez hozzá tartozik, hogy a mennyiségi csökkentésen túl egy hulladéktömörítő berendezés üzembe helyezésével annak térfogata is csökkentésre kerül mintegy 6000 m3-rel.
Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó Nyrt. - A legízletesebb alacsonyan csüngő gyümölcs A LINAMAR Hungary Autóipari és Gépgyártó Nyrt. a LINAMAR CORPORATE CANADA európai csoportjának legnagyobb tagja. Két telephelyen végez termelő tevékenységet: Orosházán és Békéscsabán. A társaság minden tevékenységi területén és telephelyén működteti az ISO 14001 szabvány szerinti környezetközpontú irányítási rendszert. Idén az alacsonyan csüngő gyümölcs – azaz a három éven belül megtérülő beruházások kategóriájában nekik ítéltük a Környezeti Megtakarítás Díjat, miután egy forgácscentrifuga beállításával évi 120 tonna hűtő-kenő olajat nyernek vissza, és emellett értékesíthető fémhulladékot kapnak. Így az eddigi veszélyes hulladék részben visszavezetésre kerül a technológiába, részben pedig értékesíthetővé válik. Az intézkedés gazdaságilag is kiemelkedően megéri, hiszen a kétmillió forintos beruházásból évente több mint 60 millió forint nyereség származik, ami mintegy két hetes megtérülési időt jelent. A fenti intézkedés mellett kiemelendő, hogy a környezetvédelmi tevékenységet kiterjesztik a vállalat határain túlra is. Ezt mutatja, hogy egyik gyártmányuk esetében sikerült rávenniük a beszállítót a szabványostól eltérő, kisebb átmérőjű alapanyag gyártására, amivel évente 23,5 tonna acél árát (közel 6 millió forint) takarítják meg, és ugyanennyi hulladék sem keletkezik.
Duna-Dráva Cement Kft. - A legnagyobb magasan csüngő gyümölcs 2006-ban a legnagyobb magasan csüngő gyümölcs, azaz a három éven túl megtérülő beruházások kategóriájának a díját a Duna-Dráva Cement Kft. érdemelte ki. A vállalat két cementgyártással foglalkozó gyárból, valamint számos építőipari tevékenységet végző kisebb cégből, cégcsoportból áll, éves cementtermelése több mint két millió tonna, ami a hazai piac legnagyobb gyártókapacitása. A cementgyártásról sokaknak a porszennyezés jut eszébe, de a különböző rekonstrukciók és környezetvédelmi beruházások következtében napjainkra ez elhanyagolhatóan alacsony szintre csökkent. A díjazás oka az elmúlt évek folyamatos, a környezetvédelem érdekében pénzt és energiát nem kímélő fejlesztései, kiemelve a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásának kiváltását hulladékokkal, biomasszával, és a nyersanyag helyettesítését a Mátrai Erőműben keletkező technológiai maradékanyaggal. A két beruházás együtt mintegy 900 millió forintba került, megtérülési idejük több mint kilenc év. A környezet számára ugyanakkor mindenképpen jelentős hasznokkal jártak az intézkedések, hiszen összesen évente több mint százezer tonna hulladék válik így hasznosíthatóvá ahelyett, hogy a lerakókat terhelné.
***keretes*** A korábbi évek győztesei: 2003 A legszebb mosott gyümölcs tálban – KEMÁK Kht. A legízletesebb alacsonyan csüngő gyümölcs – Dreher Sörgyárak Rt. A legnagyobb magasan csüngő gyümölcs – Dunapack Rt. 2004 A legszebb mosott gyümölcs tálban – Flextronics International Kft. A legízletesebb alacsonyan csüngő gyümölcs – GE Hungary Rt., Nagykanizsa A legnagyobb magasan csüngő gyümölcs – Gallicoop Pulykafeldolgozó Rt. 2005 A legszebb mosott gyümölcs tálban – Chinoin Rt. A legízletesebb alacsonyan csüngő gyümölcs – Phoenix Rubber Kft. A legnagyobb magasan csüngő gyümölcs – AES-Tisza Erőmű Kft. ***keretes vége***
***keretes*** A jövő gazdaságának „KÖVET-e” A Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesületet (KÖVET-INEM Hungária) 1995-ben 23 vállalat alapította azzal a céllal, hogy szélesebb körben lehetővé tegye a környezettudatos vállalatirányítás terén szerzett tapasztalatok cseréjét. A kiemelten közhasznú, non-profit egyesület a világ 35 országában jelen levő, „Change the World!” díjjal kitüntetett International Network for Environmental Management (INEM) magyarországi tagszervezete. A KÖVET olyan módszereket dolgoz ki, népszerűsít és alkalmaz, amelyek egyaránt szolgálnak környezeti, társadalmi és gazdasági érdekeket. Hosszú távú célja a szervezetek fenntarthatóvá válásának segítése, így a jövőben a környezetvédelem mellett nagyobb hangsúlyt fektet a cégek társadalmi és helyi gazdasági felelősségére is. Az egyesület életében jelenleg 81 különböző méretű és ágazatban tevékenykedő cég, valamint 23 társult tagszervezet (egyetemek, állami intézmények) vesz részt. A KÖVET főtitkára Tóth Gergely, elnöke pedig Vagdalt László, az AUDI környezeti vezetője. ***keretes vége***
A díjátadón és konferencián készült fotókat ittérhetik el. Szükség szerint jobb minőségben is el tujuk küldeni a képeket.
További információ: http://www.kovet.hu/view/main/211.html Pap Imre, programvezető 1/473-22-90, pap[kukac]kovet.hu
|