A KÖVET 2008 nyarán másodízben szervezett Jövőképzés címmel nyári egyetemet fenntarthatóság és vállalatok társadalmi felelőssége témában. Az ötnapos kurzus programjában az elmeléti előadásokon túl sok gyakorlati feladat, beszélgetés, vita kapott helyett, sor került ezen kívül céglátogatásra, szakmai filmvetítésekre és egy fenntarthatósági biciklitúrára is.
Tematika:
A Jövőképzés program tananyagát 2006-ban dolgozta ki a KÖVET egy európai uniós projekt keretében. A fő cél a fenntarthatóság eszméjének gyakorlatba ültetése volt - más eszközök mellett - egy újszerű és hatékony egyetemi tananyag kidolgozásával. A tananyagot élesben először 2006-ban alkalmaztuk egy, a mostaihoz hasonlo nyári egyetem keretében. Az idei kurzus fő témái:- A fenntarthatóság meghatározása és problémái;
- Vállalatok vs. fenntarthatóság;
- Környezetirányítási eszközök;
- Vállalatok társadalmi felelőssége (CSR);
- A CSR-en túl – a valóban felelős vállalat felé;
- Az egyéni cselekvés lehetőségei.
Résztvevők:
A nyári egyetemen részt vett 21 egyetemi és Phd-hallgató, többségük közgazdasági és környezetmérnöki tanulmányokat folytat. Jelen volt továbbá megfigyelőként két egyetemi oktató is. Oktatók: Kurzusvezetők: - Dr. Tóth Gergely, a KÖVET főtitkára, a Pannon Egyetem adjunktusa
- Matolay Réka, a BCE Vállalatgazdaságtani Intézet Döntéselmélet Tanszékének adjunktusa
- Dr. Pataki György a Szent István Egyetem Környezetgazdálkodási Intézetének docense
Meghívott előadók: - Ertsey Katalin, CR-tanácsadó
- Gärtner Szilvia, a DENSO Kft. KIR-felelőse
- Havasi Péter, a KÖVET programvezetője
- Herner Katalin, a KÖVET munkatársa
- Horváth Szilárd, másért vállalkozó
- Molnár Zsuzsa, másért vállalkozó
- Petrik Ida, a KÖVET ügyvezetőigazgató-helyettese
- Dr. Radácsi László a B&P CSR management ügyvezetője, korábban a Budapesti Corvinus Egyetem Vezetőképző Központjának docense
További információ:
Jövőképzés programunkról bővebben itt olvashat. A Jövőképzés távoktatást itt találja. Tóth-Baltási Péter, KÖVET – toth-baltasi [kukac] kovet.hu, 1/473-2290 A következő hasonló nyári egyetem meghirdetését 2009 tavaszára tervezzük.Fényképek: | | A kurzusnak helyet adó Családi Iskola
| Az előadások helyszíne (1)
|  |  | Az előadások helyszíne (2)
| Kiscsoportos munka (1)
|  |  | Kiscsoportos munka (2)
| Kiscsoportos munka (3)
|  |  | Borkostoló előtt - látkép a Balatonra
| Borkostoló
|  |  | "Éjszakai túra" a vonyarci kápolnához
| "Kihelyezett" beszélgetés a kastélykertben
|  |  | Felesleges termékek bemutatója
| Papír műfű nyulaknak
|  |  | Frissítő gyümölcs
| Biciklivel közlekedtünk egész héten
|  |  | Céglátogatás: Rogner Hotel, Hévíz
| Hotel-kert
|  |  | Csoportos interjú az oktatókkal (1)
| Csoportos interjú az oktatókkal (2) |  |  | Csoportos interjú az oktatókkal (3)
| Záró tábortűz...
|  |  | ... a jövő generációinak részvételével
| Résztvevők
|
|