Winter-díj
A KÖVET Konferencia záróakkordjaként ünnepélyes vacsora keretében került átadásra a 2011-es Winter-díj. Az eseményen jelen volt és köszöntőt mondott a díj névadója is, Dr. Georg Winter.
Dr. Kerekes Sándor kapta 2011-ben a Dr. Georg Winter életműdíjat
 Dr. Kerekes Sándor 1971 óta, immár 40 éve dolgozik megszakítás nélkül a Közgazdaságtudományi Egyetemen. Nevéhez fűződik a BCE Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszékének megalapítása, melynek első tanszékvezetőjeként a fenntartható fejlődés egyetemi szintű oktatásának egyik meghatározó alakjává vált. Létrehozta a Tisztább Termelés Magyarországi Központját, majd a környezettudományi szak indítása érdekében megalakította az öt tanszéket átfogó Környezettudományi Intézetet, melynek jelenleg is igazgatója.
Jelentős hazai kutatásokat folytatott a környezetgazdaságtan, a környezeti menedzsment és Magyarország Európai Uniós csatlakozásának környezetpolitikai és környezetvédelmi szempontú vizsgálata témakörökben. Fontos szerepe volt annak kidolgozásában, hogy a vállalatgazdálkodásban milyen dimenziók mentén és módszerekkel lehet érvényesíteni a környezetvédelmi szempontokat.
Számos környezetgazdaságtani témájú szakkönyv, egyetemi jegyzet szerzője, hét szakmai folyóirat szerkesztőbizottságának a tagja, 2003-tól az MTA doktora, 2010 júliusától az Egyetem nemzetközi és tudományos rektorhelyettese. A Magyar Akkreditációs Bizottság, az UNIDO Magyar Nemzeti Bizottsága, a Magyar Közgazdasági Társaság, a Magyar ENSZ Társaság tagja, megalakításától tagja az Országos Környezetvédelmi Tanácsnak, melynek 2008-től az elnöke. 2000-től tagja az MTA elnöki környezetvédelmi bizottságának. Számos magas szintű tudományos és állami elismerés birtokosa. Meghívott előadóként rendszeresen megfordul a hazai és nemzetközi környezetvédelmi és fenntarthatósági eseményeken.
 „« Ada címet, bár nem kértem...» , kesergett kedvenc versemben az Epilógusban Arany János. Közel annyi idős volt akkor, mint én most. Kaptam címeket én is, soknak őszintén örültem. A most megkapott Winter-díj mégis a legkedvesebbek közé tartozik majd, nem feltétlenül az indoklása miatt, hanem azért, mert ismerem és nagyra becsülöm Dr. Georg Wintert, akiről a díjat elnevezték, és ami legalább ilyen fontos, szeretem azokat az embereket is, akik nekem ítélték a díjat 2011-ben. Ők azok, akik a KÖVET-et létrehozták és fenntarthatóvá tették. Köszönöm, kedves barátaim.” – ezekkel a szavakkal köszönte meg Dr. Kerekes Sándor a díjat.
A díjról
 A Dr. Georg Winter-díjat a KÖVET alapította 2007-ben azzal a céllal, hogy elismerje a magyar gazdasági szféra fenntartható fejlődéssel való összhangjáért munkálkodó személyeket. A díjat évente egy természetes személy kaphatja meg, aki önzetlenül, hatékonyan és a gyakorlatban bizonyította, hogy a gazdaság, az ember és a természet működhet összhangban, sőt ez az egyetlen felelős módja működésüknek. Díjazottá az válhat, aki tetteiben példaszerűen hozzájárul a fenntartható fejlődés megvalósulásához.
Jelöltek állítására a KÖVET Egyesület vezető képviselői, tagvállalatai és a titkárság munkatársai jogosultak. A díjazott személyt a KÖVET Elnöksége választja ki.
( A jelölésről bővebben)
A díjat első ízben Dr. Kemény Tamás, az Iparfejlesztési Közalapítvány külkapcsolati igazgatója vehette át 2010 márciusában a KÖVET évi rendes közgyűlésén. A Magyar Villamos Művek Zrt. budapesti székházában tartott ceremónián a díj névadója, Dr. Georg Winter is tiszteletét tette.
A névadóról
 Dr. Georg Winter 1941-ben született Német-országban. Hamburgban, Neuchâtelben és Párizsban tanult, 1973-ban vállalati jogból doktori fokozatot szerzett. 1968 és 1995 között testvérével, Michael Ernsttel a Winter & Sohn céget közösen vezette. A cég 1847 óta gyémánt szerszámokat és ipari szintetikus gyémántokat gyártott, 1995-ben 1800 körüli volt a foglalkoztatottak száma. Helmut Schmidt későbbi Szövetségi Kancellár feleségében, Loki Schmidtben mély benyomást keltett a természetközeli általános iskolai oktatás, és Ernest E. Snyder „Todeskandidat Erde” könyvének hatására, már 1972-ben Winter hivatalosan vállalati céllá nyilvánította a környezetvédelmet. A következő években bevezette a később róla elnevezett Winter modellt, a környezettudatos vállalatirányítás átfogó rendszerét (24 évvel az ISO 14001 megjelenése előtt). 1986-ban az Európai Bizottság felkérésére praktikus kézikönyvet írt a modellről, ami Németországban hat kiadást ért meg, s több mint egy tucat nyelvre fordították le. Nevéhez fűződik 1984-ben a B.A.U.M., a Környezettudatos Vállalatirányítás Németországi Egyesületének megalapítása. A B.A.U.M. ma 450 vállalati tagot számlál, 1991-ben pedig felvették az ENSZ „500 Roll of Honour” Környezeti Programjába. Dr. Georg Winter nevéhez fűződik az első németországi, ökológiával összhangban kialakított gyárépület koncepciója és megvalósítása 1986-ban. 1991-ben pedig a nemzeti egyesületeket összefogó INEM (International Network for Environmental Management) megalapítása, melyet 2003-ban a Club of Budapest-nek a „Change the World – Best Practise Award” díjával tüntettek ki. 1995-ben a Német Szövetségi Környezetvédelmi Alapítvány kitüntette. Az elnyert összeget megosztva, 250 000-250 000 euro arányban a B.A.U.M.-nak és az INEM-nek adományozta. Mindkét szövetségnek 2004-ig elnöke volt. Dr. Georg Winter és fivére, Michael 1995-ben eladták a rendkívül sikeres vállalatot, azzal a fontos céllal, hogy idejüket és anyagi forrásaikat teljes mértékben a környezetvédelemnek szentelhessék. A hosszú évek közösen eltöltött munkájáért Dr. Winter megajándékozta alkalmazottait egy tetemes összeggel, melyen egy ismert ökológiai állami gazdaságból (Gut Wulksfelde bei Hamburg) részesedést vállalhattak. 1998-ban Dr. Winter megalapította a jövő házát, egy gazdasági és a környezeti kompetenciaközponttal, melyben 20 környezetorientált vállalat és egyesület székel. A jövő házának 10. évi jubileumi fennállása alkalmából 2008-ban Dr. Winter megalapította az „Initiative für die Rechte der Natur” – Természet jogaiért kezdeményezést, mellyel célja az Egyesült Nemzetek által 1949-ben kiadott Emberi Jogok Nyilatkozatának kiegészítése a Természet Jogaival.
|