|
Céglátogatás a Fővárosi Hulladékhasznosító Műben
 A Fővárosi Hulladékhasznosító Mű egyike Európa legkorszerűbb hulladékégetőinek. A Budapesten begyűjtött, égetésre alkalmas háztartási hulladék több mint 50 százaléka ide kerül. Az égetésből származó energia elektromos áram és távhő formájában hasznosul, miközben a környezetet jóval kisebb mértékben terheli, mint akár egy hulladéklerakó telep, vagy az energia előállítására szolgáló egyéb erőművek.
A Szakmai Nyílt Nap alkalmával szakértő kollégák vezetésével az egész épületet bejárhatják, és a néhány éve kialakított látogatóhelyiségből a legérdekesebb mozzanatokat is test közelből figyelhetik. Megmutatjuk, hogyan koordinálják a beérkező hulladékgyűjtő gépek beállását, hogyan kerül a hulladék a szállító járművekből a bunkertérbe, a hatalmas markolókarok hogyan emelik a kazánokhoz, és végül hogyan alakítják hasznos energiává a háztartásunkban keletkezett szemetet.
A nap folyamán látogatható lesz a Köztisztasági Múzeum is, ahol végigkísérhetik az FKF Zrt. elődjének – a Köztisztasági Hivatalnak – történetét, megismerhetik a különböző korok hulladékgyűjtő edényeit, megtekinthetik a századelőn használt lóvontatású locsoló kocsit, találkozhatnak a Csepel gyártmányú hulladékgyűjtő autóval az ’50-es évekből, és akár ki is próbálhatják jelenlegi járműparkunk remekeit.
Időpont: 2011. április 19. (kedd)
Helyszín: Budapest XV. ker., Mélyfúró u. 10-12.
Megközelítés: Tömegközlekedéssel érkezve a Bosnyák térről induló 125-ös busszal a Hulladékhasznosító Mű megállóig kell utazni. ( 125-ös busz menetrendje) Program: 9:30-10:00 Érkezés, regisztráció 10:00-10:20 Az FKF Zrt. múltja-jelene-jövője Uhri László, PR irodavezető 10:20-10:40 Környezetvédelem, környezetgazdálkodás, versenyképesség Olgyay-Szabó Attila, Környezetgazdálkodási- és minőségügyi osztályvezető 10:40-11:00 A Fővárosi Hulladékhasznosító Mű, mint Európa egyik legkorszerűbb hulladékégetőjének bemutatása Sőregi László, Hulladékhasznosító Mű Üzemvezető 11:00-11:15 Kávészünet 11:15-13:00 Üzemlátogatás 13:00-14:00 Büféebéd
Részvételi díj: Nem KÖVET-tagok képviselőinek 14.000 Ft+ÁFA. KÖVET-tagok képviselőinek ingyenes.
Jelentkezés: - Jelentkezéshez, kérjük, töltse ki az innen letölthető jelentkezési lapot és küldje vissza a toth-baltasi [kukac] kovet.hu címre. - Jelentkezési határidő: április 15. (péntek) - Túljelentkezés esetén a KÖVET-tagokat előnyben részesítjük, illetve cégenként csak 1 fő részvételét tudjuk biztosítani. Megértésüket köszönjük. - A rendezvényen részvételi lehetőséget csak visszaigazolt jelentkezés esetén tudunk biztosítani! - Részvételi lemondást a jelentkezési határidőig fogadunk el.
|