logo spacer header
Aktuális Mi a követ? Együttműködés Eszközök Rendezvények Tudatformálás Sajtószoba
Keresés:






Főoldal Aktuális
Jövőorientált INEM


A Nemzetközi Környezetmenedzsment Szövetség (International Network for Environmental Management, INEM), melynek a KÖVET Egyesület is tagja, jövőre ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját.

Az INEM azokat a szervezeteket fogja össze világszerte, melyek azon dolgoznak, hogy a felelős, környezettudatos vállalatirányítást elterjesszék a gazdaságban. A szövetségnek a világ számos országában vannak tagszervezetei és partnerei.

A hosszú és eredményes múltú szervezet a visszatekintés mellett a jövő tervezésének, a stratégiaépítésnek szenteli a jövő évet. Ennek a folyamatnak első lépéseként az INEM vezetősége egy kétnapos workshop-ot tartott Győrben, a Széchenyi István Egyetemen. A workshop során áttekintették a szervezet eddigi tevékenységét és meglévő kompetenciáit, értékeit. Kiemelt hangsúlyt kapott emellett az új lehetőségek és stratégiai irányok feltárása is. A stratégia-alkotás folyamatában jelentős szerepet vállalt Egyesületünk elnöke, Vagdalt László is, aki egyben az INEM alelnöke. A tervezett koncepció megvalósítását egy asszisztensi pozíció létrehozása is támogatja, melyet dr. Torma András, a Széchenyi István Egyetem adjunktusa tölt be.

Az itt elkezdett stratégiaalkotási folyamat, több lépcsőn és a tagok aktív bevonásán keresztül az INEM megújulását fogja eredményezni. Ennek során a meglévő értékek megtartása és megerősítése mellett új kompetenciák teremtődnek és épülnek ki, valamint bővül a nyújtott szolgáltatások köre is. A cél, hogy az INEM olyan etikus és fenntartható értékeket közvetítő modern, innovatív szervezetté váljon, mely az elkövetkező húsz évben is eredményesen tudja szolgálni azt a célt, melyet indulásakor kitűzött magának.

© KÖVET
netsoft